Csak csináld!

Neked is tetszenek a raklapból készült ágyak? Nekünk már van!

Egyrészt, mert már akarok egy ideje saját készítésű, azaz DIY alkotásokat a blogra, másrészt, mert már rég posztoltam a házunkról. 

Eleget téve a kérésnek, most bepillantást nyerhettek … rögtön a hálónkba. 🙂

Terveim között szerepelt, hogy a költözés után valamikor mutatok ilyen volt – ilyen lett fotókat a szobákról, helyiségekről, de mivel még mindig hiányzik ez-az, még nem tudom megvalósítani ezt az elképzelésemet. Majd egyszer. 

Viszont éppen ma készült el az ágyunk és nagyon büszke vagyok a férjemre és meg kell mutatnom nektek, mert szerintem szuper lett! 

Már régóta tetszenek a raklap bútorok. Leginkább a raklapból készített ágy! 

Képek forrása: pinterest

Forrás : pinterest

Eddig egy matracon aludtunk, a napokban viszont kitaláltuk, hogy legyen az ágyunk raklapokból. Megvolt az elképzelés és a terv. Arra gondoltunk, hogy majd kérünk a szemben lévő szomszédtól néhány raklapot, amikor legközelebb erre jár. Nem fogjátok elhinni, kb. 2 nappal később ő telefonált nekünk. Ha már beszéltünk, meg is kérdeztük, persze, vihetünk belőle, hangzott a válasz.

Így aztán, tegnap a férjem áthozta, méretre vágta, lecsiszolta. Ma elkészítette a háttámlát, amibe még polcot is kialakított (képeknek, könyveknek), aztán a darabokat felcipelte a hálóba, egy-két fúrás, összeillesztés, és mehetett is rá a matrac (meg a csíptetős lámpa). A szomszédból átcipeléstől az ágyazásig összesen max. 5 órába telt az egész művelet, és ilyen tuti ágyunk lett: 

 

 


 

 

Köszönöm férjemnek! Nekem nagyon tetszik! Nektek? 🙂

 

 

 

További szép napot, kedves Olvasó! 

 

Ági 

 

Véleményed bátran oszd meg velem, örülök, ha írsz nekem! :)

Kövess Facebook-on és Instagram-on is! ;)

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Deák-Ember Ágnes says: (előzmény @Elisabeth)

    Nem baj, hogy nem tetszik neked, nem vagyunk egyformák. Lehet belőle egyedit gyártani, olcsón, gondolom, ezért választják sokan.

  2. Zsuzsanna, Veronika: örülök, hogy tetszik nektek! Zsuzsanna, hajrá! 😉

  3. Deák-Ember Ágnes says: (előzmény @Sirály Király)

    Sirály Király: Igazából a matracon alszunk. 🙂

  4. Elisabeth says:

    nekem egyáltalán nem tetszik! mi ez a raklap őrület?
    olyan snassz…

  5. Zsuzsanna Ferenczyné Mészáros says:

    Nagyon klassz.Mi is csinálunk ilyet.

  6. Deák-Ember Ágnes: Gratulálok, nagyon ügyes férjed van! 😀 😀

  7. Sirály Király: A dumád a gáz! Ők legalább megpróbálnak saját erőből előbbre jutni. Te képes lenné rá??? Kétlem.

  8. Sirály Király says:

    Nagyon gáz! Pont’ olyan, mintha szállítási, tárolási, gyári rakodólapon aludnának. Pedig tényleg: rakodólapon alszanak! 🙁

  9. Deák-Ember Ágnes says:

    Köszi-köszi! 🙂

  10. Hegyi Emma says:

    Ági! Ez szuper lett! Gratulálok és sok-sok szép álmot kívánok ott Nektek!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!